A tudatszintek - a megvilágosodás lépcsőfokai és a jelenlét

Az előző cikkemben a tudattal és az együttműködő részeivel foglalkoztam. Most beszéljünk kicsit a tudati rétegekről.

A tudat több szinten működik az életünkben. Kisebb résztudatok alkotják, amelyek önmagukban is egészek, mégis mind egy nagyobb tudatnak a kiszolgáló munkásai és tökéletesítői. Mind önállóan is működik, és tökéletesen végzi a dolgát, minden tudatszint egyenrangúan fontos, és ahogy az egyes tudatokkal kezdünk koherenciába kerülni, azok hatásfoka összeadódik és a nagyobb egység erősödni kezd és egyre tisztábban érzékelő tudattá tágul. Akkor az alsóbb tudatoktól a magasabb szintűek felé gyorsabban jut el a jelzés vagy információ, és nagyobb hatásfokkal hat vissza a válasz a magasabb tudatokból.

[Dr. Molnár Gábor: Beavatások a tanúságba c. könyve alapján 17. oldal – A szerző magánkiadása 2008.]

A tudatok legalsó rétege a sejttudat, mely az egyes sejtek működéséért felel, tökéletesen tudja, hogy az adott feladattal (programmal) ellátott sejteknek mi a dolga, és precízen intézi azok feladatait (sejtosztódás, öröklődés, tápanyag felszívódás, stb).

Egy adott feladattal ellátott sejtkolónia a szerv, melynek felelőse a szervtudat (ebbe kategóriába tartoznak az egyes csontok is, mint speciális feladattal ellátott sejtek halmazának tudata, de nincs rá külön kifejezés). A munkája az adott szervhez tartozó feladatok tökéletes ellátása a megfelelő időben és módon.

A szerveket összefogó tudat a testtudat, mely a testben működő összes szerv és sejt működését irányítja. Mivel ő a határpont a külvilág és a belső világ között, ezért ő három irányba is figyel. Kifelé, az érzékszerveken keresztül, befelé a szervekkel kapcsolódva és felfelé, a magasabb tudat parancsára.

A testtudat egyfajta testképpel van ellátva, mely a felette lévő tudatokban, a tudatalatti tartalmakban és az elme-intellektus-egó hármasában végbemenő folyamatokra aktívan változik és reagál. A biológiai részünk érzékeli a lelki és szellemi részünk legapróbb rezdüléseit is, és azokkal összhangban működik, mivel az alacsonyabb tudatok mindig kiszolgálják a magasabb tudatokat. Ilyen például a negatív vagy pozitív énkép vagy egyéb érzelmi program, (boldogság, bánat, önutálat, önszeretet, fogyás-hízás, stb), felismerésekből adódó belső ragyogás, vagy érzelmi torzulások és elfojtások láthatóvá tétele is (pl. megszépülés, betegségek, arckifejezések, testtartások, és ezek maradandó nyomai, stb). De a kommunikáció közöttük oda-vissza irányú, ezért ha a testben, annak bármely rétegében változás vagy zavar áll elő, akár baleseti sérülés, betegség, vagy a test bármilyen jelzése visszahat a magasabb tudatokhoz, és érzéseket, valamint gondolati elemeket mozgatnak meg. Ez a fejlődés egyik eszköze, a tükröztetés, mely (mint a pingponglabda egy meccs alatt) annyiszor verődik egyiktől a másikig, mígnem a magasabb tudatok valamelyikében felismeréshez nem vezet. Ha a jelzés nem elég erős, akkor minden alkalommal valamivel erősebb jelet küld a feladó, hogy a vevő megkapja az üzenetet (ezek a pszichoszomatikus betegségek is). A test és tudatai végtelen alázattal tűrik, hogy a magasabb tudat azt tegyen vele, amit csak megkíván az ő fejlődése, mert a magasabbnak a felismerése fénnyel borítja el a tudatot, mely emeli és nemesíti a testben élő alacsonyabb tudatokat is.

A testtudat felett „elhelyezkedő” tudat neve tiszta tudat. Itt a hatások és visszahatások elve működik. Amikor megjelenik a tiszta tudat, az azt jelenti, hogy néha tisztán látjuk, hogy mi jó vagy rossz. Akkor kezd hatni, amikor hagyjuk a világot lenni olyannak, amilyen. A tudat itt a tükör reflexiót még csak tanulja. Az egó és az elme az anyagban akar rendet rakni, ezért a tényleges valóságot nem látjuk tisztán, vagy, hogy a kozmosz mit akar tőlünk, vagy hogy miért is vagyunk itt és most.

Aki e fölé tágítja a tudatosságát, az a kozmikus tudatba „kerül”. Ezen a szinten az ember miközben az élet értelmét keresi, felismerései lesznek és sok mindent megért önmagáról és a világról. Használja a tükör reflexiót, kezdi a világban is önmagát szemlélni, kezd kilátni magából és belátást tanul. Itt még önzésektől szenved és az egó énképeinek hamis ragaszkodásaiban vergődik. Gyűjti a tudását és félti, nehogy megosztva neki kevesebb maradjon. Később, amikor rájön arra, hogy mindezeket megosztva ő maga és a tudása, szeretete is többé válik, magasabb tudatminőségbe kerül.

Ez pedig a dicsőséges kozmikus tudat. A megosztás öröme és alázata, az önzetlen cselekedetek útjára tereli, amelyekben tovább tisztul a látása, és elkezd emlékezni a forrásra. Beindul az inspirációs, a szellemi, isteni akarás vagy munka, és a lélek egyre inkább látni kezd az anyagon túlra is. Ez már a felső manasz, azaz a felső vitális energiák tudatossága, ami az emberben élő istent éberré teszi a forrás jelenlétére. A keresés ebben a tudatállapotban a láthatatlan működtetőkre terelődik át az anyagi felől. Az isteni felé nyitottság hatására beindulnak a felső vitális éltető erők.

Az e feletti magasabb tudatállapot egységes mező a kozmikus terv tudatosságán alapul. Elkezdi érezni és tudni, hogy a mindenség egy vele és ő egy a mindenséggel. Az isteni törvényeket tudja és éli.

Az egységes mező felett a Krisztus tudatba térünk. A kereső hazatalál az önvalójához, a benne ragyogó Istenhez, a nevető Buddhához. Ez a tudatok feletti tiszta szellemi és lelki, a teremtetett dolgokon úrrá lett isteni állapotunk, vagy más szavakkal újjászületésünk.

Végül visszatérünk az Isten megvalósítás tudatba, mely a forráshoz való visszatérést jelenti.

A tudatok a jelenben egy egységet alkotnak, azonban az elme ingaszerű működésének következményeként jellemzően nem vagyunk a jelenben, ezért a fizikai testben, az érzelmi életben és a mentális működésben végbemenő folyamatok nincsenek összefűzve a tudat által, és külön-külön érzékeljük őket. Emiatt úgy gondoljuk, ezek különálló egységek, és elszeparálva is kezeljük őket. Ez az elme lineáris látásmódjának következménye, mert nem vertikálisan, hanem horizontálisan gondolkodik. A tudataink is horizontális, vízszintes irányokban csúsznak szét a vertikális egységtől.

Ez azért is nagyon fontos, mert a meditációban és a családállítás oldási folyamata közben a morfogenetikus mezőben is eképpen érzékelünk. A jelenben a tudatalatti és a tudatfeletti a tudaton és elmén keresztül egy egységet alkot és kommunikál egymással a Susumna csatornáján keresztül.

Byron Katie egy amerikai mester egy négy kérdésből álló módszert állított össze (A Munka/ The Work), amivel arra törekedett, hogy minél könnyebben megértsük magunkat és a bennünk végbemenő folyamatokat. A gondolatokat veszi alapul (hiedelmeket, ítéleteket, bírálatokat és minden gondolatot, ami az eszünkbe jut), majd az aktuális gondolatra reagáló érzelmeket követi szemmel. Ezután a testérzetek megfigyelése jön, hogy milyen testérzetet okoz a gondolat és a vele járó érzések, végül szemünk elé kell idéznünk az ezekre adott viselkedési reakcióinkat, tehát hogy hogyan viselkedünk az adott gondolat hatására. Miután a tudat ezen szegmensei egyben vannak, megkérdezi, “ki lennél te a gondolat nélkül”, amit szintén a lelki szemünkkel kell megtekintenünk. Amikor lehántódik egy-egy hiedelem és az azokra adott reakciók rétege, azt látja a szemlélő magáról, hogy spontánabban, játékosabban reagál és derűsebben, könnyedebben érzi magát az élethelyzetében a korábbi gondolat vagy hiedelem nélkül. A tényleges jelzése annak, hogy az ember a tudat jelenjébe kerül, hogy derűt, hálát, békességet, esetleg transzcendens meghatottságot vagy megkönnyebbülést érez, valamint felismerései születhetnek. Részletesen a Négy kérdés című könyvében lehet erről olvasni. [Byron Katie: Négy kérdés - Édesvíz Kiadó 2008., 2014., 2019.]

A meditációban és a családállítás technikája közben minél inkább tud valaki a tudat oszlopába kerülni, vagyis önmagán belül “elcsendesedni”, és a Susumna csatornán keresztül hallgatni, annál jobban hallja és érti a tudatába kerülő információkat, és annál inkább tud dolgozni velük magasabb és mélyebb szinteken egyszerre. Ezt valószínűleg még az is befolyásolja, hogy az, akinek a tudati tartalmával dolgozunk hol áll a saját fejlődése útján, és mennyire tiszta a tudata, illetve mennyire képes szembenézni önnön árnyékával.

De ez a jelenlét az életünk minden pillanatában megvalósítható kellő gyakorlás után, mert az elémt rá kell nevelni, hogy összpontosítson a jelenre és a tudatot pedig vissza kell vezetnünk az életünkbe, mert manapság háttérből figyeli az eseményeket és várja, mikor juthat szóhoz. Amikor tudatos életet tudunk élni, a konfliktusaink és érzéseink hamarabb tudatosulnak és nyernek értelmet, és hamarabb engedjük őket szélnek a megértésük után, mert már tudjuk, hogy minden őrizgetett sérelem és fájdalom csak minket nehezít és húz le a saját szenvedésünk poklába. Engedjük hát meg magunknak a felemelkedést és forduljunk a fény felé, ami a létezésünk fontos alapja, akár érezzük, hogy megérdemeljük, akár nem. Az érdem tudatos cselekedeteink győzelmének fényes koronája lesz, mely új minőségbe helyez bennünket és az életünket egyaránt.

Mindenki merítsen a lelkébe abból, ami hasznos a számára, a többit pedig engedje el. Gondolkodjunk magunkon konstruktívan, és fordítsuk a rendelkezésünkre álló információkat a javunkra, hogy kihozhassuk magunkból és az életünkből a legtöbbet!

További játékos fejlődést kívánok!

A cikket írta: Horváth Zsófia

Elérhetőségeim: +36304161950

h.zsofi.tanacsadas@gmail.com

https://www.facebook.com/h.zsofi.tanacsadas